Rólunk
Török Villa - egy romantikus villa a 19-20. századfordulóról.
A villa szőlőskertekkel és tölgyerdővel borított domboldalon fekszik Felsőörs és Balatonalmádi között.
Romantikus kertben, mediterrán növények és gyümölcsfák között élvezheti a csendet és nyugalmat.
A villa a Balatontól másfél kilométerre helyezkedik el, a strand 20 perc sétával elérhető.
Kínálatunkból:
Hét kényelmes, fürdőszobás szobával várjuk vendégeinket, valamint lehetőséget biztosítunk a közelben található kisebb házak bérlésére is. A villa kertjében korlátozott számban sátorozni is lehet, ehhez külön fürdőszoba használata biztosított. Fűthető borospincénk és mintegy 100 négyzetméteres fedett teraszunk nagyobb közösségek, baráti társaságok befogadására is alkalmas. Csoportoknak külön megrendelésre napi kétszeri meleg étkezést illetve svédasztalos reggelit előzetes megbeszélés alapján biztosítunk.
Jól felszerelt kültéri konyhánkat, grillező és tűzrakó helyeinket vendégeink saját használatukra térítésmentesen vehetik igénybe. Környezettudatos vendégeinknek lehetőséget biztosítunk a szelektív hulladékgyűjtésre.
A villát körülvevő kertben kerti bútorok, padok valamint asztali tenisz, rex asztal, illetve homokozó és pancsoló szolgálja felnőttek és gyerekek kényelmét, szórakozását. Fafűtésű szaunánk optimális helyszín a relaxációhoz. A villa egész területén használható WIFI.
Szívesen látunk állatbarátokat házi kedvenceikkel együtt előzetes megbeszélést követően.
Programjaink között szerepelnek csoportos programok is, például gyalog- és kerékpártúrák, kulturális programok, borkóstolás. Szolgáltatásaink angol, finn, magyar és német nyelven vehetők igénybe.




